REPÜLÉSI INFORMÁCIÓK
Kérdése merült fel esetleg a Fly Egypt, Air Cairo vagy más légitársaság által üzemeltetett járatával kapcsolatban? Szeretné tudni, hogy utasként mire kell különösen odafigyelnie? Itt minden információt megtalál egy helyen a légitársaságok által kínált becsekkolási lehetőségekről, valamint a becsekkolási határidőkről, amelyeket észben kell tartania. Ezen az oldalon a (sport)poggyászról, a fedélzeten lévő ételekről és italokról, helyfoglalásról stb. is talál információkat. FONTOS! Vegye figyelembe a légitársaságok által esetlegesen hozott új intézkedéseket/szabályokat, és időben tájékozódjon, mert ezek bármikor változhatnak! Kellemes repülést kívánunk!
Aktuális információk a védőintézkedésekről
Az Ön egészségének védelme fontos számunkra, ezért szeretnénk tájékoztatni a legfontosabb védelmi intézkedésekről repülőútja során. Felhívjuk figyelmét, hogy ez légitársaságonként eltérhet, a szabályok rendszeresen frissülnek, így az elvárt védőintézkedések is bármikor változhatnak!
- Szájmaszk
Minden 6 éven felüli utasnak javasoljuk, hogy viseljen maszkot saját érdekében, illetve, hogy megvédje utastársait és a kiszolgáló személyzetet a repülőtéren, a repülés ideje alatt, és az érkezési repülőtéren is.
- Kérjük tartson távolságot
Kérjük utasainkat, hogy becsekkoláskor, biztonsági ellenőrzéskor, a beszállókapuknál, illetve az érkezési repülőtéren is tartsák be az érvényben lévő távolságtartási előírásokat! Bizonyos légitársaságok esetében használhatja az online becsekkolási lehetőséget is!
- Kézipoggyász szabályzat
Szeretnénk felhívni utasaink figyelmét, hogy biztonsági okokból csak egy kézipoggyászt vihetünk magunkkal a fedélzetre, minden egyéb poggyászt fel kell adni. Csak így biztosítható, hogy az utasok a lehető legrövidebb ideig álljanak a repülőgép folyosóján, így biztosítható a leggyorsabb be – és kiszállás.
- Higiéniai előírások
Repülőgép fedélzetén csak egy bizonyos pontig lehet tartani a minimális távolságot. Természetesen ügyelnek a helyek távoli elosztására amennyiben az adott járat töltöttsége ezt lehetővé teszi. A speciális légszűrőknek köszönhetően- amelyek lehetővé teszik a levegő áramlását fentről lefelé- mindössze három perc alatt teljesen kicserélődik az utastérben a levegő, így olyan tiszta, mint egy egészségügyi intézményben. Minden repülés után alapos tisztításra, fertőtlenítésre kerül az adott járat is természetesen. Kérjük utasainkat, hogy ügyeljenek saját kézhigiéniájukra, és ne érintsék meg arcukat!
- Repülőgépbe való be- és kiszállás
A beszállás kisebb csoportokban történik. Amennyiben a repülőgépből kiszállva az épületbe közvetlenül nem lehet bejutni, az utasokat kisebb létszámú buszokkal szállítják a terminálhoz. Leszálláskor az utasoknak meg kell várniuk a helyükön ülve, hogy minden előttük lévő utas sorban leszálljon, addig minden utast kifejezetten kérünk, hogy maradjon ülve!
- Megváltozott szervizeljárás a fedélzeten
A fedélzeti szervíz szabályai változhatnak, hogy csökkentsék a vendégek és a személyzet közötti interakciót. Reméljük utasaink megértik ennek szükségességét! Az összes intézkedés pontos összefoglalását megtalálja a fedélzeti a tájékoztatóban.
Általános megjegyzés
Fenti információk tájékoztató jellegűek, azokra garanciát vállalni nem áll módunkban, az üzemeltető légitársaság bármikor módosíthatja!
Ha konkrét kérdése van a légitársasággal, kerekesszékes asszisztenciával, egészségügyi poggyásszal, sportfelszereléssel, vagy további fedélzeti ellátással kapcsolatban, kérjük érdeklődjön a légitársaságoknál megadott elérhetőségeken, illetve további információért forduljon utazási irodájához! A légitársaságok bármikor változtathatják a poggyászokra vonatkozó súlyhatárokat. Javasoljuk, hogy indulás, illetve becsekkolás előtt időben érdeklődjön a légitársaságnál az aktuális poggyász szabályokról, hogy utazására már ennek megfelelően tudjon készülni.
Kézipoggyász
1 db kézipoggyász 8 kg-ig, maximum 56 cm x 45 cm x 25 cm méretű, amely a fej feletti rekeszben elfér, vagy 1 személyes tárgy (női/férfi kézitáska vagy vékony laptoptáska), amely befér az előttünk lévő ülés alá.
Feladott poggyász
Poggyász súlyhatára 1 db 23 kg/fő.
2 éves kor alatti poggyász
Csecsemők (0-2 éves korig) 1 db 23 kg súlyú poggyászra, valamint egy összecsukható babakocsit adhatnak fel ingyen.
Sportfelszerelés
Kicsi: 15 kg és max. 140 cm ára 35 euró;
Közepes:15-32 kg és 141 cm-200 cm között ára 55 euró;
Nagy: 15-32 kg és 200 cm felett 80 euró
Túlsúly
5kg/ 30 euróért foglalható előre túlsúly telefonon vagy a „Foglalásom” menüpont alatt. Ha az Ön poggyásza meghaladja az ingyenes poggyász megengedett súlyhatárát, vagy az előzetesen lefoglalt túlsúly mennyiséget a check-in pultnál, akkor az adott repülőtér poggyászdíját kell fizetni (10 euró/kg-tól). A megengedett poggyászméret túllépése esetén (nagyobb, mint 158 cm), poggyászonként 45 euró díjat kell fizetni a check-in pultnál.
Fedélzeti ellátás
A nemzetközi járatok utasai részére 1 étkezés, illetve 1 ital ingyenes a fedélzeten.
Becsekkolás
A reptéri bechekkolás legkésőbb indulás előtt 2 órával kezdődik, és indulás előtt 40 perccel bezár a checkin pult. Online bejelentkezés az indulás előtt max. 48 órával lehetséges az ETI-s foglalási számmal, illetve a vezetéknév megadásával a https://en.aegeanair.com oldalon.
Extrák
Előzetes ülőhely foglalás nem lehetséges! Kérjük figyelmesen olvassa el a jegyén található kiegészítő információkat az orvosi kézipoggyászról (pl Gyógyszerek), illetve a kerekesszékes szolgáltatásról!
FENTI INFORMÁCIÓK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!

Kontakt
Az ügyintézés a Sunexpressen keresztül történik.
Telefon
069 9023 4000 (a telefonszolgáltató szokásos vezetékes díjszabása szerint)
Honlap:
www.sunexpress.com
Kézipoggyász
1 db kézipoggyász 8 kg-ig, maximum 55 cm x 40 cm x 23 cm méretű, amely a fej feletti rekeszben elfér, és 1 személyes tárgy (esernyő, sétapálca, kis fényképezőgép, laptop), amely befér az utas előtt lévő ülés alá.
Feladott poggyász
Poggyász súlyhatára 1 db 20 kg/fő (az információ a foglalási visszaigazoláson található).
2 éves kor alatti poggyász
Csecsemők 0-2 éves korig 1 db 20 kg/fő. Az esernyőre csukható babakocsik, utazóágyak és gyermekülések díjmentesen, felár nélkül adhatók fel poggyászként.
Sportfelszerelés
Speciális poggyász, például búvárfelszerelés, kerékpár, golf felszerelés vagy kajak 50 euróba kerül útirányonként, és előre le kell foglalni telefonon vagy online a „Foglalásom” menüpont alatt a Sunexpress elérhetőségein.
Túlsúly
5kg/ 30 euróért foglalható előre túlsúly telefonon vagy a „Foglalásom” menüpont alatt. Ha az Ön poggyásza meghaladja az ingyenes poggyász megengedett súlyhatárát, vagy az előzetesen lefoglalt túlsúly mennyiséget a check-in pultnál, akkor az adott repülőtér poggyászdíját kell fizetni (10 euró/kg-tól). A megengedett poggyászméret túllépése esetén (nagyobb, mint 158 cm), poggyászonként 45 euró díjat kell fizetni a check-in pultnál.
Fedélzeti ellátás
Italok és harapnivalók fizetés ellenében a fedélzeten. Előzetes foglalás nem lehetséges.
Becsekkolás
Becsekkolni az adott indulási repülőtereken az Air Cairo check-in pultjainál lehet. Sajnos a SunExpressnél, vagy az Air Caironál nem lehetséges a webes bejelentkezés.
Extrák
Ülőhelyfoglalás 10 eurótól személyenként/út. XL Ülések 30 eurótól személyenként/út. Foglalható telefonon a Sunexpressnél vagy a Sunexpress honlapján keresztül. Ha az ügyfeleknek kerekesszékes szolgáltatásra van szükségük, telefonon értesítsék a Sunexpress-t.
FENTI INFORMÁCIÓK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!

Telefon
+43 5 176 676 700
Nyitvatartás
Hétfő-Péntek: 08:00 – 17:00
Szombat: 08:00 – 16:00
Honlap:
www.myholiday.austrian.com
Kézipoggyász
1 db kézipoggyász fejenként 8 kg-ig, maximum 55 cm x 40 cm x 23 cm méretű, ami a fej feletti rekeszben elfér. A fedélzetre a kézipoggyászon kívül még egy személyes tárgy vihető fel, maximum 40 x 30 x 10 cm méretben. Ez lehet például kézitáska, válltáska vagy laptoptáska.
Feladott poggyász
Feladott poggyász súlyhatára fejenként 1 db 23 kg-os.
2 éves kor alatti poggyász
Összecsukható babakocsik szállítása 10 kg súlyig ingyenes. Egyes repülőtereken elvihetik az utasok a repülőgépig, vagy a beszálló kapuig. Ha azonban a babakocsi súlya meghaladja a 10 kg-ot, akkor a bejelentkezéskor poggyászként kell feladni, és a szükséges felárat megfizetni.
Sportfelszerelés
Max. 32 kg-ig adható fel, felárak útirányonként 2023.03.25-ig : golf felszerelés 40 euró, búvár felszerelés /surf/kite/bicikli 55 euró, windsurf 90 euró. 2023.03.26-tól a felárak útirányonként: golf felszerelés, búvár felszerelés /surf/kite/bicikli 60 euró, windsurf 90 euró.
Az aktuális árakat itt találja.
Túlsúly
Ha a feladott poggyász meghaladja a 23 kg-ot, vagy a 158 cm-t akkor a felár 50 euró/poggyász/útirány. Plusz feladott poggyász díja 23kg-ig és 158 cm-ig 75 euró/poggyász/útirány, ezeken felül pedig 100 euró/poggyász/útirány.
Az aktuális árakat itt találja.
Fedélzeti ellátás
A meleg ételt szolgálnak fel, mellé választható ingyenesen bor, sör, kávé, tea, üdítő vagy frizzante. Speciális étkezés legkésőbb két nappal utazás előtt igényelhető:
https://myholiday.austrian.com/services/sondermenues.html
Becsekkolás
Online becsekkolás max. indulás előtt 47 órával az alábbi oldalon lehetséges:
https://myholiday.austrian.com/informationen/online-check-in.html
Extrák
Ülőhelyfoglalásra van lehetőség online max. 48 órával utazás előtt, díja fejenként és útirányonként: standard 10 euró, első 3 sorba 13 euró, XL Ülések 20 euró/// 2023.03.26-tól standard 12 euró, első 3 sorba 17 euró, XL Ülések 25 euró.
https://myholiday.austrian.com/informationen/online-check-in.html
FENTI INFORMÁCIÓK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!
Kézipoggyász
1 db kézipoggyász 8 kg-ig, maximum 55 cm x 40 cm x 20 cm méretű, amely a fej feletti rekeszben elfér, vagy 1 személyes tárgy (női/férfi kézitáska vagy vékony laptoptáska), amely befér az előttünk lévő ülés alá.
Feladott poggyász
Poggyász súlyhatára 1 db 23 kg/fő felnőtteknek és két éven felüli gyermekeknek.
2 éves kor alatti poggyász
Csecsemők (0-2 éves korig) 1 db max. 10 kg súlyú poggyászra, valamint ezen felül egy babakocsit vagy gyerekülést adhatnak fel ingyen.
Sportfelszerelés
Ha előre regisztrál a Chair Airlines honlapján 48 órával az indulás előtt, a sportpoggyász díja 30 kg-ig 90 CHF útirányonként.
Túlsúly
50 CHF/max.32kg, díja a repülőtéren bankkártyával fizetendő. Felhívjuk figyelmét, hogy a feladott poggyász súlya nem haladhatja meg a 32 kg-ot.
Fedélzeti ellátás
Térítés ellenében, előre online is megrendelhető, vagy a fedélzeten.
Becsekkolás
2 órával indulás előtt a repülőtéren, vagy online csekin az indulás előtt max. 23 órától, indulás előtti 4. óráig lehetséges.
FENTI INFORMÁCIÓK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!
Kézipoggyász
1 db kézipoggyász 8 kg-ig, maximum 55 cm x 40 cm x 20 cm méretű, amely a fej feletti rekeszben elfér, illetve 1 személyes tárgy (női/férfi kézitáska, válltáska, laptoptáska), amely befér az előttünk lévő ülés alá, mérete maximum 40 cm x 30 cm x 10 cm lehet.
Feladott poggyász
Poggyász súlyhatára 1 db 20 kg/fő felnőtteknek és két éven felüli gyermekeknek.
2 éves kor alatti poggyász
Csecsemőknek feladható (0-2 éves korig) 1 db max. 10 kg súlyú poggyász, valamint ezen felül egy babakocsi ingyen.
Sportfelszerelés
Ha előzetesen regisztrál a www.condor.com oldalon: 20 kg-ig terjedő sportfelszerelés útvonalonként 44,99 eurótól foglalható. Előzetes regisztráció nélkül a csek-in pultnál: a díj 120 euró útvonalonként.
Túlsúly
Túlsúly díja 12 euró / kg/ útirányirány. Van lehetőség előre foglalni egy, például 5 kg-os poggyászcsomagot útvonalonként 39,99 euróért a www.condor.com oldalon. A megengedett poggyászméret túllépése esetén (nagyobb mint 158 cm), csomagonként további 100 eurót kell fizetni.
Fedélzeti ellátás
Snack nincs a fedélzeten, és minden ital térítés ellenében! Menü foglalható előre a honlapon keresztül online!
Becsekkolás
Becsekkolás utazás előtti éjszaka 5 euró/fő. Online becsekkolás max. 24 órával utazás előtt lehetséges, és két órával utazás előtt zár.
Utasadatok nyilvántartása
Az EASA-követelmények részeként a Condor a vendéglátóhelyekhez hasonlóan minden utas elérhetőségét is köteles bekérni. Ezért foglaláskor kérjük ügyfeleit, hogy a www.condor.com/registration oldalon adja meg a szükséges adatokat. A sikeres adatbevitelt követően az adatok mentésre kerülnek, és nincs szükség további teendőkre. Ha az utas adatait nem rögzítik, a Condor nem jogosult a fuvarozásra.
FENTI INFORMÁCIÓK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!
Kézipoggyász
1 db kézipoggyász 8 kg-ig, maximum 55 cm x 35 cm x 25 cm méretű, amely a fej feletti rekeszben elfér, vagy 1 személyes tárgy (női/férfi kézitáska, válltáska, laptoptáska), amely befér az előttünk lévő ülés alá.
Feladott poggyász
Poggyász súlyhatára 1 db 20 kg/fő felnőtteknek és két éven felüli gyermekeknek.
2 éves kor alatti poggyász
Csecsemőknek feladható (0-2 éves korig) 1 db max. 10 kg súlyú poggyász, valamint ezen felül egy darab babakocsi vagy gyerekülés ingyen.
Sportfelszerelés
Ha előzetesen regisztrál a www.condor.com oldalon: 20 kg-ig terjedő sportfelszerelés útvonalonként 44,99 eurótól foglalható. Előzetes regisztráció nélkül a csek-in pultnál: a díj 120 euró útvonalonként.
Túlsúly
Előzetes regisztráció esetén már 45 euró/útvonal ártól elérhető a túlsúly, online vagy e-mailben is lehet a légitársaság elérhetőségein regisztrálni! Például az 5 kg-os extra túlsúly ára 20 euró útvonalonként, előre lefoglalva. A repülőtéri díjak eltérőek!
Fedélzeti ellátás
Snack nincs a fedélzeten, és minden ital térítés ellenében!
Becsekkolás
A legtöbb indulási repülőtér esetében elérhető az online becsekkolás lehetőséges. Amennyiben elérhető a légitársaság honlapján az adott indulási repülőtérre, de nem csekkol be előzetesen, akkor a díja 10 euró helyszínen a csekin pultnál.
FENTI INFORMÁCIÓK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!
Kézipoggyász
1 db kézipoggyász 8 kg-ig, maximum 55 cm x 40 cm x 23 cm méretű, amely a fej feletti rekeszben elfér, illetve 1 személyes tárgy (női/férfi kézitáska, válltáska, laptoptáska), amely befér az előttünk lévő ülés alá, mérete maximum 40 cm x 30 cm x 10 cm lehet.
Feladott poggyász
Poggyász súlyhatára 1 db 23 kg/fő felnőtteknek és két éven felüli gyermekeknek.
2 éves kor alatti poggyász
Csecsemőknek feladható (0-2 éves korig) 1 db max. 23 kg súlyú poggyász, valamint ezen felül egy babakocsi ingyen.
Sportfelszerelés
Előzetes regisztráció után golfpoggyász, búvárpoggyász (ólom nélküli öv, üres palackok) 23 kg-ig ingyenesen, sportfelszerelés 23-32kg-ig 149,00 CHF-tól adható fel.
Túlsúly
Az ingyenes poggyász súlyhatáron felül minden egyéb plusz poggyász online regisztrálni kell legkésőbb 4 nappal utazás előtt, a díja 90,00 CHF-tól kezdődik.
Fedélzeti ellátás
Egy főétel személyenként, és alkoholmentes italok, tea, illetve kávé ingyenesen. Alkoholos italok térítés ellenében.
Becsekkolás
Online becsekkolás általában lehetséges utazás előtt max. 23 órával, és utazás előtt egy órával zár.
FENTI INFORMÁCIÓK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!
Kézipoggyász
1 db kézipoggyász 8 kg-ig, maximum 58 cm x 45 cm x 25 cm méretű, amely a fej feletti rekeszben elfér, vagy 1 személyes tárgy (női/férfi kézitáska, válltáska, laptoptáska), amely befér az előttünk lévő ülés alá.
Feladott poggyász
Poggyász súlyhatára 1 db 20 kg/fő felnőtteknek és két éven felüli gyermekeknek.
2 éves kor alatti poggyász
Csecsemőknek (0-2 éves korig) NINCS feladható poggyásza, egy babakocsi ingyen.
Sportfelszerelés
A búvárpoggyász (súly nélküli öv, üres palackok) 23 kg-ig 45 euróba kerül útirányonként. Előzetes regisztráció nem lehetséges. A fizetés közvetlenül a csekin pultnál történik.
Túlsúly
8 euró/kg/útirány, csekin pultnál fizetendő.
Fedélzeti ellátás
Alkoholmentes italok ingyenesen fogyaszthatók. Speciális ételek (vegán, vegetáriánus, laktózmentes) rendelhetők előre e-mailben a légitársaságnál, 9 euróért útvonalonként.
Becsekkolás
Online becsekkolásra, illetve előzetes ülőhely foglalásra NINCS lehetőség! Indulási repülőtéren a csekin pult 2 órával utazás előtt nyit, és utazás előtt 45 perccel zár!
Extrák
Előzetes foglalás nem lehetséges! Kérjük, vegye figyelembe az orvosi kézipoggyászra/kerekesszékes szolgáltatásra vonatkozó megjegyzést a jegyek kiegészítő oldalán. Kerekesszékkel kapcsolatos érdeklődés esetén angol nyelvű regisztrációt kell küldeni a Hurghada_KK@egyptair.com vagy az RMFKKMS@egyptair.com címre.
FENTI INFORMÁCIÓK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!
Kézipoggyász
1 db kézipoggyász 6 kg-ig, maximum 40 cm x 30 cm x 25 cm méretű, amely a fej feletti rekeszben elfér, vagy amely befér az előttünk lévő ülés alá. Nagyméretű kézipoggyász (max. 55 x 40 x 23 cm) előzetesen online foglalható térítés ellenében.
Feladott poggyász
Poggyász súlyhatára 1 db 23 kg/fő felnőtteknek és két éven felüli gyermekeknek.
2 éves kor alatti poggyász
A tizenkét éven aluli gyermekekre ugyanazok a poggyászszabályok vonatkoznak, mint a felnőtt utasokra. Ez akkor is érvényes, ha a gyermeknek nincs saját ülőhelye.
Sportfelszerelés
Az online regisztrációt követően a golf felszerelés, a búvárfelszerelés és a szörfdeszkák tételenként és útvonalonként 50 euróért adhatók fel.
Túlsúly
További plusz poggyász, ha előre lefoglalja, útvonalonként 75 euróba kerül.
Fedélzeti ellátás
Nincs snack és minden ital fizetés ellenében. Menü előzetesen foglalható a légitársaság honlapján keresztül.
Becsekkolás
Ingyenes online bejelentkezés lehetséges az indulás előtt 72 órától 3 óráig. ETI Utasoknak a reptéri becsekkolás is díjmentes: 2023. novembertől - 2025. május 1-ig (kivéve ETI MIXX foglalás), ezt követően a reptéri bejelentkezés díja személyenként és irányonként 20 euró/fő.
FENTI INFORMÁCIÓK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!

Telefon
002 0222 694 465
Ülőhelyfoglalás és poggyász
Sports Luggage / service Reservation (google.com)
Honlap:
www.flyegypt.com
Kézipoggyász
1 db kézipoggyász fejenként max. 5 kg-ig, maximum 45 cm x 35 cm x 15 cm méretű.
Feladott poggyász
Poggyász súlyhatára 1 db 20 kg/fő (az információ a foglalási visszaigazoláson található).
2 éves kor alatti poggyász
A babakocsik felár nélkül adhatók fel poggyászként.
Sportfelszerelés
Búvár felszerelés (súly nélküli öv, üres palackok) útirányonként 65 euróba kerül. Golfpoggyász és kite deszka szintén 65 euró/útirány. Regisztráljon e-mailben a SeatandLuggage@Flyegypt.com (angolul) e-mail-címen legkésőbb 7 nappal az indulás előtt, vagy a checkin pultnál, a díjak változhatnak. Az alábbi linken is tudja jelezni előre speciális igényeit: Sports Luggage / service Reservation (google.com)
Túlsúly
Az ingyenes poggyász megengedett túllépése esetén kg-onként és útvonalanként 10 euró plusz díjat számítanak fel a check-in pultnál, vagy előzetesen e-mailben leadható, SeatandLuggage@Flyegypt.com (angolul).
Fedélzeti ellátás
Budapesti indulás esetén „soft catering”: snack étel (szendvics) + üdítő + desszert (tea és kávé térítés ellenében, alkoholos ital nincs a fedélzeten). Minden egyéb esetben nincsen ellátás a fedélzeten! SPECIÁLIS ÉTKEZÉS A JÁRATON: külön díj ellenében kérhető foglaláskor, a díja 14 €/fő/út, mely a foglalással együtt fizetendő. Vegetáriánus, gluténmentes, laktózmentes étkezés igénylésére van lehetőség!
Becsekkolás
Előzetes, online becsekkolás nem lehetséges!
Extrák
Kerekesszékes reptéri asszisztencia és az előzetes ülőhelyfoglalás díja 20 euró/fő útirányonként, előre foglalható angol nyelvű e-mailben a SeatandLuggage@Flyegypt.com címen, illetve az asszisztencia az alábbi linken: Sports Luggage / service Reservation (google.com)
FENTI INFORMÁCIÓK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!

Telefon
----
Ground.Handling@Nesmaairlines.com
Honlap:
www.nesmaairlines.com
Sajnos a Nesma Airlines jelenleg nem kínál előzetes foglalási lehetőséget speciális igényekhez. Minden speciális foglalás (kivéve a kerekesszékes szolgáltatást) közvetlenül a chekin pultnál történik, és ott helyszínen fizetendő.
Kézipoggyász
1 db kézipoggyász 5 kg-ig, maximum 45 cm x 35 cm x 15 cm méretű, amely a fej feletti rekeszben elfér, vagy 1 személyes tárgy (női/férfi kézitáska, válltáska, laptoptáska), amely befér az előttünk lévő ülés alá.
Feladott poggyász
Poggyász súlyhatára 1 db 20 kg/fő felnőtteknek és két éven felüli gyermekeknek.
2 éves kor alatti poggyász
Csecsemőknek fwladható (0-2 éves korig) 1 db max. 10 kg súlyú poggász, valamint ezen felűl egy babakocsi ingyen.
Sportfelszerelés
Golf-felszerelés €30/ út, búvárfelszerelés €35 (max. 30kg) / út
Túlsúly
Az ingyenes poggyász megengedett túllépése esetén kg-onként és útvonalanként 7 euró plusz díjat számítanak.
Háziállat szállítása:
A teljes súly (szállítórekesszel együtt) * 7 Euró/kg/útirány.
Fedélzeti ellátás
Snack , menük és minden ital a fedélzeten térítés ellenében! A fedélzeten előfordulhat, hogy nem minden menü áll rendelkezésre! A kínálat tájékoztató jelleggel itt elérhető.
Várandósság
A várandósság 28. hetéig: a légitársaság terhességi nyilatkozatát kell kitölteni, ami a repülőgép személyzetétől szerezhető be, de ajánlott 24 óránál nem régebbi orvosi igazolással is rendelkezni (Fit for Air Travel) a biztonság kedvéért. 29-36. hetéig: kitölteni a légitársaság terhességi nyilatkozata, valamint 24 óránál nem régebbi orvos által kiállított igazolás ( „Fit for Air Travel”) Normál/problémamentes terhesség esetén, akiknek korábban nem volt koraszülése, legfeljebb 36 hétig utazhatnak. Ezt követően a terhes nők az alábbiak szerint utazhatnak: a kezelőorvos orvosi igazolása arról, hogy nincs jele a közelgő szülésnek, valamint a szülés várható időpontjának megerősítése; rendelkezik 24 óránál nem régebbi orvosi igazolással (Fit for Air Travel); kitöltötte a légitársaság terhességi nyilatkozatát.
Becsekkolás
Jelenleg nincs online chekin lehetőség!
Extrák
Kerekesszékes reptéri asszisztencia Indulás előtt legkésőbb 48 órával legyenek kedvesek jelezni a Ground.Handling@Nesmaairlines.com
e-mail címen angol nyelven
FENTI INFORMÁCIÓK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!
Check-In
Check-in a reptéren
Online check-in nem lehetséges
Poggyászinformáció
Kézipoggyász
5 kg/ fő ( max.55 x 40 x 20 cm méret)
Feladható poggyász felnőtteknek
Fejenként max. 1 db 20 kg-os poggyász
Feladható poggyász kisgyerekeknek
Feladható poggyász 2 év alatti gyerekmek részére max. 10 kg/ fő + feladható babakocsi
ELTŰNT VAGY RONGÁLÓDOTT POGGYÁSZOK: a repülőtéren szükséges jegyzőkönyv felvétele, képekkel alátámasztva.
Érkezés után legkésőbb 10 nappal NEKÜNK kell leadni, és mi továbbítjuk a légitársaságnak.
info@eti-utazas.hu címre várjuk, minden szükséges dokumentummal csatolva. A szükséges dokumentumok listáját megtekintheti ide kattintva.
Sportfelszerelés
60,- EUR/út 1 db max. 30 kg-os poggyász. 31 kg-tól a túlsúlydíj lép érvénybe. Sportfelszerelést le kell jelenteni legkésőbb 72 órával utazás előtt az info@eti-utazas.hu e-mail címre.
Poggyásztúlsúly
10,- EUR/kg/út (max. 32 kg).
Plusz feladott pogyász díja a túlsúlydíj alapján számolandó.
Ülőhelyfoglalás
Jelenleg nem lehetséges
Kerekesszék
Díjmentes, legkésőbb utazás előtt 72 órával jelezni kell az info@eti-utazas.hu e-mail címre.
EllátásNincs ingyenes fedélzeti ellátás, térítés ellenében (EUR-ban és csak készpénzben) lehetséges a járaton vásárolni. Tájékoztató jellegű menü IDE kattintva érhető el.
FENTI INFORMÁCIÓK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!
Kézipoggyász
1 db kézipoggyász 8 kg-ig, maximum 55 cm x 45 cm x 25 cm méretű, amely a fej feletti rekeszben elfér, vagy 1 személyes tárgy (női/férfi kézitáska, válltáska, laptoptáska), amely befér az előttünk lévő ülés alá.
Feladott poggyász
Poggyász súlyhatára 1 db 20 kg/fő felnőtteknek és két éven felüli gyermekeknek.
2 éves kor alatti poggyász
Csecsemőknek feladható (0-2 éves korig) 1 db max. 10 kg súlyú poggyász.
Sportfelszerelés
20 eurótól lehetséges.
Becsekkolás
Online becsekkolás lehetséges utazás előtt 72 órával.
FENTI INFORMÁCIÓK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!
Kézipoggyász
1 db kézipoggyász max. 5 kg-ig (max. 55x35x25 cm)
Feladott poggyász
Poggyász súlyhatára 1 db 20 kg/fő felnőtteknek és két éven felüli gyermekeknek. (járatonként eltér)
További poggyász díja
60,- EUR 1 db további poggyász max. 20 kg-ig
2 éves kor alatti poggyász
Csecsemőknek nincs feladható poggyász (babakocsi díjments)
Sportfelszerelés
60 eurótól lehetséges, 1 db. poggyász max. 23 kg.ig.
Túlsúlydíj
8,- EUR/ kg
Kerekesszékes asszisztencia (WCHC, WCHR, WCHS)
díjmentes, indulás előtt 48 órával jelezni kell angol nyelven a ops@mayfairjets.com e-mail címre
Becsekkolás
Online becsekkolás jelenleg nem lehetséges.
Ellátás
Üdítők, snackek térítés ellenében
FENTI INFORMÁCIÓK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!
Kézipoggyász
1 db kézipoggyász max. 8 kg-ig (max. 55x40x20 cm)
Feladott poggyász
Poggyász súlyhatára 1 db 20 vagy 23 kg/fő felnőtteknek és két éven felüli gyermekeknek. (járatonként eltér)
További poggyász díja
40/50,- EUR 1 db további poggyász max. 23 kg-ig
60/70,- EUR 1 db további poggyász max. 32 kg-ig
2 éves kor alatti poggyász
Csecsemőknek feladható (0-2 éves korig) 1 db max. 5 kg súlyú poggyász (40x30x20 cm.).
Sportfelszerelés
60/80 eurótól lehetséges, 1 db. poggyász max. 23 kg.ig.
Túlsúlydíj
8,- EUR/ kg (max. 32 kg-ig)
Kerekesszékes asszisztencia (WCHC, WCHR, WCHS)
díjmentes, indulás előtt 48 órával jelezni kell angol nyelven a letstalk@skyup.aero e-mail címre
Becsekkolás
Online becsekkolás jelenleg nem lehetséges.
Ellátás
Snackek és italok a fedélzeten térítés ellenében
FENTI INFORMÁCIÓK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!

Telefon
Németország:+49 (0) 69 9023 4000
Ausztria:+43 (0) 820 898 797
Svájc:+41 (0) 900 444 797
Honlap:
www.sunexpress.com
Kézipoggyász
1 db kézipoggyász 8 kg-ig, maximum 55 cm x 40 cm x 23 cm méretű, amely a fej feletti rekeszben elfér, vagy 1 személyes tárgy (női/férfi kézitáska, válltáska, laptoptáska), amely befér az előttünk lévő ülés alá.
Feladott poggyász
Poggyász súlyhatára 1 db 20 kg/fő felnőtteknek és két éven felüli gyermekeknek.
2 éves kor alatti poggyász
Csecsemőknek feladható (0-2 éves korig) 1 db max. 20 kg súlyú poggyász, valamint ezen felül egy babakocsi ingyen.
Sportfelszerelés
Előzetes regisztráció a Sunexpressen lehetséges. Előzetes foglalás esetén a díja 44,99 €-tól poggyászonként/útvonalonként. Búvárfelszerelés 44,99 €-tól irányonként. Kerékpár 49,99 €-tól útirányonként.
Túlsúly
Poggyászcsomagok 5 kg-tól : 15 €-tól előre foglalhatók telefonon vagy a Sunexpress weboldalán( SunExpress ) . Ha az Ön poggyásza meghaladja az ingyenesen feladható poggyász méreteit, vagy az előzetesen lefoglalt plusz letpoggyász/túlsúly mennyiségét a check-in pultnál, akkor az adott repülőtér poggyászdíját kell fizetni (10 euró/kg-tól). A megengedett poggyászméret túllépése esetén (nagyobb, mint 158 cm), poggyászonként 45 euró díjat kell fizetni a check-in pultnál.
Fedélzeti ellátás
Snackek és italok a fedélzeten térítés ellenében. Menü rendelhető online 9,99 eurótól indulás előtt 36 órával.
Becsekkolás
Online becsekkolás legkésőbb 3,5 órával indulás előtt lehetséges. A reptéri check-in az indulás előtt 1 órával nyit. Figyelem: 2023. március 28-tól a Sunexpress személyenként 5 eurós reptéri bejelentkezési díjat számít fel.
FENTI INFORMÁCIÓK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!

Telefon
Németország:+49 (0) 511 2200 4321
Ausztriach:+43 (0) 900 190 150
Svájc:+41 (0) 900 190 150
Honlap:
www.tui.com
Kézipoggyász
1 db kézipoggyász 6 kg-ig, maximum 55 cm x 40 cm x 20 cm méretű, amely a fej feletti rekeszben elfér, vagy 1 személyes tárgy (női/férfi kézitáska, válltáska, laptoptáska), amely befér az előttünk lévő ülés alá.
Feladott poggyász
Poggyász súlyhatára 1 db 15 kg/fő felnőtteknek és két éven felüli gyermekeknek.
2 éves kor alatti poggyász
Csecsemőknek feladható (0-2 éves korig) 1 db max. 15 kg súlyú poggyász, valamint ezen felül egy babakocsi ingyen.
Sportfelszerelés
Minden sportfelszerelés (beleértve a kerékpárt, szörföt, golfot, búvárkodást) maximum 30 kg-ig (súly nélküli öv, üres palackok) 65 eurótól indul útvonalonként, ha előzetesen regisztrál a TUIfly-nál.
Túlsúly
5 kg-os túlsúly csomag foglalható előre online.
Fedélzeti ellátás
Snack nincs a fedélzeten, és minden ital térítés ellenében! Menü foglalható előre a honlapon keresztül online!
Becsekkolás
Online becsekkolás az indulás előtt 24 órától 5 óráig lehetséges. Repülőtéri becsekkolás esetén plusz fizetendő díjak merülhetnek fel.
Extrák
Minden speciális szolgáltatás általában foglalható online vagy telefonon a TUI Fly segítségével az adott járat indulása előtt 30 nappal.
FENTI INFORMÁCIÓK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!
Kézipoggyász
1 db kézipoggyász 8 kg-ig, maximum 55 cm x 40 cm x 23 cm méretű, amely a fej feletti rekeszben elfér, vagy 1 személyes tárgy (női/férfi kézitáska, válltáska, laptoptáska), amely befér az előttünk lévő ülés alá, mérete maximum 40 cm x 30 cm x 10 cm lehet.
Feladott poggyász
Poggyász súlyhatára 1 db 23 kg/fő (teljes hossza max.158 cm) felnőtteknek és két éven felüli gyermekeknek.
2 éves kor alatti poggyász
Csecsemőknek feladható (0-2 éves korig) 1 db max. 10 kg súlyú poggyász (teljes hossza max. 110 cm), valamint ezen felül egy babakocsi vagy gyerekülés ingyen, előzetes regisztráció nélkül. A légitársaság nem vállal érte felelősséget!
Sportfelszerelés
A személyenként 15 kg súlyú golfpoggyászt a poggyászkereten felül ingyenesen szállítjuk. A golftáskát nem kell előre regisztrálni. Egyéb sportpoggyászt nem kell bejelenteni, de a többlet/túlsúly/teljes hosszra vonatkozó előírások vonatkoznak rájuk. A Tunisair nem vállal felelősséget a sportfelszerelésekért (pl. kerékpárok, szörfdeszkák, sárkánydeszkák stb.).
Túlsúly
100 eurótól a megengedett súlyhatár túllépése esetén (23 kg felett, maximum 32 kg-ig). További poggyász 23 kg-ig 75 eurótól útirányonként.
Fedélzeti ellátás
Az ár tartalmaz egy kis menüt üdítővel.
Becsekkolás
Repülőtéren a check-in pult általában két órával utazás előtt nyit ki, és egy - vagy fél órával indulás előtt zár be.